Mint ahogy már említettem Muffinnál, hétvégenként, amikor csak tehetjük elmegyünk Hancúrozni. Vasárnap volt az első olyan alkalom, amikor végre 4-en mehettünk. Chilinek ez volt az első :) A várthoz képest sokkal jobban alakult, mint ahogy én azt először gondoltam. Ugyanis Chilivel még vannak szocializációs problémáink és féltem nehogy neki menjen valamelyik másik kutyának a csoportból...na persze nem azért, mert óriási kárt tudna tenni bármelyikben is, inkább azért, hogy ebből ne legyen nagy balhé. Szerencsére minden kutyus teljesen jól viselte Chili hisztijét. Mondhatnám úgy is, hogy nem értették mi baja ennek a kis csöppségnek. Mi több, a végére már kezdte jól érezni magát..és jól el is fáradt. Itt szunyókált az ölemben :) Muffinra viszont nagyon mérges lettem. Elengedtem, mondván, hagy rohangálja ki magát a többiekkel, mire fel ő nagysága nem játszadozni indult, hanem felfedezni a környéket, aminek a következménye, hogy 1 méterre a főúttól sikerűlt megfognom. Igen, tudom...minek engedi el az az ember a kutyáját, akire nem hallgat a kutya....ennek több oka is van, egyrészt mégiscsak azért megyünk, hogy kijátszhassa magát a barátaival, másrészt pedig elég nehézkesen megy a behívás..amit sajnos itt ahol lakunk nem igazán tudunk gyakorolni. Túl kicsik a parkok. Sajnos még mindig nem tudom, hogy mivel hívhatnám fel magamrra a figyelmét. Mikor a szabadban vagyunk, nem hall nem lát. Próbáltuk a jutalomfalatot, de az nem jó, mert ő kelme kiköpi. Próbáltunk neki " Isten játékot " találni, ahogy Ádám / a falkavezér gazdája / tanácsolta, de semmi. Picit még mindig tanácstalan vagyok, pedig rengeteg tanácsot kapunk a Hancúrosoktól.
ÓÓÓ, jut is eszembe!!! Akkora öröm ért szombaton!!!!! Edit írt nekem pü-t blökin, hogy mi lenne, ha írnék egy bemutatkozó szöveget, vasárnap csinálnánk olyan képet, ahol mind a 4-en rajta vagyunk ( Ricsi, Muffin, Chili és én ) és mindezt feltennénk a Hancúr Party-s weboldalra. Ez annyit tesz, hogy végre HIVATALOSAN is Tagok lettünk :) Éjjen-éjjen!!!!!!
A végére egy két kép a Hancúrról:
Szépségeim:

Chili:

Chili pitizz : :) Falatkáért mindent!

Az Anyai szigor:

Az első közös családi fényképünk:

Most tök sokan voltunk :) / nincs mindenki rajta a képen /

Chili elpilledt az ölemben:

Posztolta PicikeLilike
16:16
Monday, November 8, 2010
0 Hozzászólás