Tudom elég későn jövök a kirándulás beszámolójával, de mostanság annyi elfoglaltságom volt, hogy erre már nem jutott időm..vagy amikor jutott volna, akkor meg annyira fáradt voltam, hogy írni már nem volt kedvem :)

Fantasztikusan jóóóóó volt egyébként, mi is és a kuttyok is nagyon élveztük. Ráadásul elég kalanddúsra sikeredett.

Dobogókőre mentünk el, először. Majd minek után rájöttem, hogy onnan csak nagyon lefelé lehet menni, akkor meggondoltam magam. Az a helyzet, hogy kutyával  a kezemben és fényképezőgéppel a nyakamba nem mertem megkockáztatni, hogy nagyon nagyon lejtős úton lefelé menjek. Így hát visszasétáltunk a kocsihoz és felhívtuk az egyik barátunkat. Kb. 2 éve Pomáz környékén voltunk valamerre kirándulni és ott fantasztikus volt, szóval megkérdeztük, hogy hogy is tudunk eljutni oda. Sikerült is megtalálni azt a kis szervizutat, ahol le kellett kanyarodni. Egyből piknikeztünk egyet. Muffin türelmetlenül várta, hogy végezzünk és felfedezhesse a környéket, Chili pedig azt leste, hogy mikor nem figyelünk:) Sikerült is neki egyszer elcsenni egy falatot Ricsim szendvicséből :)

Eléggé kifáradtunk, hatalmas utat tettünk meg. A fiúk is nagyon élvezték az új szagokat, az új meghódítható területet. Viszont sajni a kis patak ami mentén végig sétáltunk anno, kiszáradt :( meg volt egy két híd is, ami összeomlott :( Ezt szomorúan láttuk, de persze így is jót szórakoztunk. Muffin szokás szerint ellézengett volna még ott egy pár órát, de 3 óra körül már azért elindultunk haza. A kocsiban ők is meg még én is úgy aludtunk mint a bunda, Chilike még otthon is folytatta, Muffinnak pedig addig tartott a pihenés, amíg a kocsiban voltunk :) Itthon ugyanúgy pörgött-forgott, mint mindig :)

Azt hiszem felesleges tovább húznom az időt, a képek úgy is többet mondanak, mint én :)

 

Dobogókő

Muffinos Dobogókőn

Én s a gyerekek :)

Még Dobogókőn...

A további képek már Pomázon készültek:

 

Muffinkának tetszene a szendvicsem :)

Chili már lopja is :) .. pedig nem is éhes :)

Hiszti egy kis falatért...elmaradhatatlan ;)

Muffin vigyor :)

 

Chili :D

Muffin "uralkodik" az apja felett :)

Csodaszép időnk volt

 

Muffin és a gazmarcangolás :)

Chili és a talált faág ;)

Kis vigyorim :)

Kukucsolják a kis patakot ( ami még nem száradt ki )

Chilike először nem mert átmenni a kis hídon :) hazafelé menet azért átrohant rajta.

Ricsim és Muffinom :) újabb hídátkelés..a végére már Chilinek sem okozott gondot ;)

Fantasztikus ez a hely!!!

Párom, aki a szívbajt hozta rám..bár igazán hozzászokhattam volna már...imád felmászkálni olyan helyekre ahova nem kellene :/ :D

Szuszókálás a kocsiban: