Pár bejegyzéssel ezelőtt írtam, hogy Maglódon aug. 31-ig akciós az ivartalanítás. Szerencsémre pont augusztusban van a névnapom, így ezt kértem ajándékként, hogy mindkét "fiam" golyótalan legyen :) Felhívtuk először a ZöldZebra kapcsolattartóját, majd az állatorvost. Auguszztus 18-ra, csütörtökre kaptunk időpontot. Pont jókor, mert szerdától Gödöllőn, anyósoméknál voltunk, mert mentek nyaralni és addig mi vigyáztunk a házra + etettük/itattuk Edecset*a párom bullterriere* és onnan jóval közelebb van Maglód, mint innen Szigetszentmiklósról.
Elmentünk, tiszta ideg voltam, egyrészt mert sokat várattak minket másrészt, mert aggódtam értük. Az altatás sosem játék, a műtét sem az, legyen az akármilyen egyszerű-rutin műtét.
Nah majd, jött a bácsika ( Az álatorvos édesapja, aki korábban szintén állatorvos volt és mint ahogy azt mesélte, nem rég kapta meg az 50 éves aranydiplomáját ) és kérdezte, ki legyen az első. Mivel Chili már nagyon nem bírt magával >>nem jött be neki a doki egyik kutyája<< gondoltam kezdjük vele. Egyből megkapta a nyugtatót. Nehezen adta be a derekát neki :) Majd mikor már elég bódult volt, megkapta az altatót. Ott voltam vele majdnem végig. Említettem a dokinak, hogy érzékeny a bőre, szóval használjon vmi olyan fertőtlenítőszert, ami nem irritáló. Ezek után kimentem a páromhoz és Muffinhoz. Nem sokra rá jött ki a bácsika és megmutatta Chili két kis picuri golysziját :) Én bírom az ilyesmmit, meg láttam is már, de a párom :D:D:D:D Le kellett volna videóznom, hogy milyen színekben pompázott az arca:) Chili félre lett téve a kis takarójára, majd következett a Muffin. Ő is megkapta először a nyugtatót, nagyon hamar megadta magát és már kapta is szinte az altatót. Néla is végig ott voltam, míg kész nem lett. Közben beszélgettem a dokival, feltettem neki a kérdéseimet.
Jajjj, azt majdnem elfelejtettem mesélni, hogy nagy sietségemben a fiúk könyvét otthonhagytam, de szerencsére nem volt probléma belőle. Úgy is vissza kell mennünk varratszedésre és kontrollra, majd akkor bepótoljuk.
Hazafelé az úton végig mellettük utaztam, figyeltem minden lélegzetvételüket.
Teljesen csak másnap ébredtek fel, elég kábák voltak még csütörtökön. Muffin nagyon édes volt, folyton odabújt hozzánk, nem értette mi történt vele. Nagyon ügyes volt, sokat pihizett utána. Chili viszont szenvedett. Már nem a szó szoros értelemben, de nem volt hajlandó lefeküdni. Csak ült és ült és ült és már lógott a feje, már ülve aludt de lefeküdni nem volt hajlandó. Enni csak hajnalban falatoztak egy kicsit, inni viszont abszolút nem akartak, így egy fecskendővel itattam őket nehogy kiszáradjanak.
Kicsit később Muffin folyton húzta magát a földön, ha sétálni mentünk, akkor tett pár lépést aztán leült. Gondolom feszülhetett neki. Kaptak fájdalomcsillapítót, így fájni talán nem fájt nekik.
Pár nap után szegény Muffinnak begyulladt a bibje:( Felhívtuk az orvost, hogy mit tegyünk vele, elmenjünk-e, hogy megnézze. Azt mondta, hogy a gyulladás miatt " felesleges" elmennünk, mert nem tud mit csinálni vele, de vegyünk Tetrán kenőcsöt és azzal kenegessük neki. Nagyon nem örültünk ennek, mert még csak azt se engedte meg a Muffin, hogy az oldalára fektessük, nemhogy bekenjük/hozzáérjünk a bibihez. Nagyon nehéz volt bekennünk neki napi 2-3*, de nem adtuk fel, muszáj volt. Mostmár szép neki, gyógyul rendesen.
Chili nagyon jól viseli. Lehet azért, mert neki már nem szokatlan..mármint a műtét. Mostanság viszont szinte egész nap rajta van a gallér. Főleg este. Hiába szólunk rajta folyton nyalogatja a bibit. Muffinra kétszer tettem eddig fel. Nem akarom erőltetni nála, mert eléggé kivan tőle. Zihál, tiszta izgatott és nem szeretném megterhelni a kis szívét. Chilit meg nem zavarja, az előző műtétjekor már hozzászokott.
Mostmár mindkettejüknek szép a sebe, rendben van minden. Szeptember 1-jén megyünk vissza az állatorvoshoz, kiszedi a varratokat és megnézi, hogy minden rendben van-e.
Mutatok egy-két képet + videót :)
( A bibikről képet nem teszek fel, nem szeretném, ha esetleg vki nem bírná az ilyen látványt )
Chili miután hazaértünk

Muffin hazaérkezés után


Muffinka aluszik Chili pedig az Istenért sem feküdne le...

Másnap már intézkednek a teraszról :) Chat-elés a többi kutyával az utcában

Először adtuk fel Muffinra a gallért..kb negyed órás küzdelem volt, mire sikerült...de nem hagytuk rajta sokáig.


Harmadnap Anyukáméknál

Egész jól érzik már magukat



Így utaztunk haza :)

Chili és a kedvenc pici rózsaszín lasztija :)

Már itthon csucsuzunk :)




Muffinon itt van másodjára a gallér..

Chili a második nap...gallérban labdázás :D
Muffin és Chili a harmadik nap, Anyukámék kertjében


Hozzászólás