Meséltem már nektek Angie-ről,  a szüleim bullmasztiffjáról.

Aki esetleg a régebbi részt nem olvasta, ill. elfelejtette, annak gyorsan leírom a lényeget.

Szóval, az egész ott kezdődött, hogy egyszer csak elkezdte húzni a bal mellső lábát. Mind arra gondoltunk, hogy esetleg belelépett valamibe és azért. Persze nem találtunk a mancsába semmit. Nemsokra rá, mikor már nem csak húzta, de már rá se lépett a lábára és fájlalta, mikor megakartuk nézni, akkor Apukám elvitte az állatorvoshoz. A doki szerint izületes, így mondta, hogy adjanak neki a szüleim proenzi-t meg  vagy mit :S ). Nem igazán láttuk hatásosnak/ én meg elég rossz dolgokat is hallottam arról a dokiról, akihez vitték Angie-t, így mondtam a szüleimnek, hogy biztos ami biztos, vigyék el másik dokihoz is. Így is lett. A másik doki egyből elküldte őket az állatklinikára, miszerint lehet, hogy el van törve a lába, de az is lehet, hogy csak el van repedve. Az állatklinikán a röntgen nem mutatott semmit sem, így vettek mintát a vállából. A szüleim egy héten keresztül telefonálgattak nekik, hogy na mégis meg van-e már az eredmény és mégis mi az. Azt mondták, hogy hát a lelet nem mutat ki semmit, de menjenek be és kap az Angie egy gyulladás csökkentő szurit. Mikor bementek a szüleim, közölték, hogy hát sorry, a lelet mégis csak kimutatott valamit. A csontrákot. A sokik egyből amputálni akarták a lábát, meg elaltatni és stb. Mire közölték velük a szüleim, hogy na neeem, azért vegyenek vissza. Kapott gyógyszereket...gondolom nem kell mondanom, hogy milyeneket.

1-1,5 hónapot ígértek neki. Sajnos ez az idő 2011.01.31-én jött el.

Vasárnap ott voltunk a szüleimnél......még adtam neki tejecskét, kis fini falatokat...simogattam, szeretgettem......ő meg csak csóvált és puszilgatott és bújt oda hozzám... és .... erre hétfőn itt hagyott minket :( Tudom, hogy mostmár jobb neki, már nincsenek fájdalmai...de nekem...nekünk vannak =( Kegyetlen érzés...nincs rá megfelelő szó, amivel kitudnám fejezni mennyire hiányzik és hogy mennyire összeszorul a szívem, ha csak rá gondolok, ha ránézek a fotójára.....

Emlékszem.. mikor megleptük vele Apukámat ( előző kutyusunk után, hogy könnyebb legyen a felejtés, vettünk meglepiként egy bullmasztiff kislányt..merthogy az előző is bullmasztiff volt, Almíra ) kis piros masnikával a nyakában.....a kis fejecskéjére, amit össze kellett varrni, mert nem voltam elég figyelmes...és áááááá....annyira szomorú vagyok és akkorát de akkorát tudnék sikítani, ordítani.....

Senkinek nem ajánlom ezt az érzést..még az ellenségemnek sem. Angie nekünk nem csak egy kutya volt, nem csak egy házörző...ő a barátunk volt, a családunk tagja... és a tény, hogy már nincs velünk...nincs aki elénk rohanna, mikor megérkezünk a szüleimhez, nincs aki nem enged be addig a házba, míg meg nem simogatod,... nincs aki puszilgatna, ha bánatos vagy....ennél rosszabb dolog nincs a világon..

Szóval..úgy gondoltam, tartozom legalább ennyivel neki, azért a temérdek szeretetért cserébe, amit tőle kaptam. Ezért szól most csak róla ez a bejegyzés.

Természetesen a képek sem maradhatnak el. Hagy csodálja mindenki, milyen fantasztikus kutya...barát volt Ő.

( utólag is elnézést, a képek között legy 1-2, ami mind minőségileg, mind méretben nem lesznek a legjobbak, sőt...de azok nagyon régi mobiltelefonnal lettek készítve, és..... akkoriban még nem volt kiforrva ez a technológia.. )

Itt adtuk át Apukámnak Angie-t

Már kicsinek is gyönyörű volt!

Itt már kis kamasz leányzó :)

Nyáron ez volt a kedvenc fekvőhelyzete ^^

Ez a kép azon az ominózus nyáron történt .. egy nappal azelőtt, mikor a kis buciját meg kellett varrni =(

.. és itt a kis bibis fejecskéje =(

Ez a kedvenc közös képem vele..

Találtam 1-2 képet Almíráról is, megmutatom nektek őt is ;) Sajnos már ő sincs velünk...ő dagatnat miatt hagyott el minket :(

Almíra

Ásítozós Almíra ^^

Almírának egyébként születtek kölykei is...közülük az egyiket ( Abdult ) a bátyám kapta. Fel is nevelte, meg is tanította mindenre, majd elajándékozta ( hely hiány miatt ). Nagyon haragudtam rá, mert Abdul volt az életem szerelme. Akkor ( ha jól emlékszem ) egy fél évig nem beszéltem a bátyámmal. Annyira haragudtam rá. Abdulról is van 4-5 képem .. sajnos nem a számítógépen...eekre a fotókra úgy vigyázok, mint a szemem fényére!! Majd megkérem a páromat, hogy szkennelje be és akkor megmutatom majd nektek őt is.

Remélem nem haragszik senki, amiért nem Muffinról és Chiliről szólt most ez a bejegyzésem, de nekem ő is az életem része volt, és megérdemli, hogy megemlékezzek róla így is.