Nem újdonság, hogy a hétvégén megint voltunk hancúrozni:) Ez alkalommal viszont nem csak boldogság, hanem szomorúság is ért. Kezdem a jóval. Volt kinnt egy új kutyus, egy újabb kínai meztelenke- Sushi. Chilivel annyira de annyira jól összebarátkoztak, hogy egész idő alatt kergetőztek. Mostmár látszik a Chilin, hogy örül mikor kinnt vagyunk. Sokkal jobb lett a kapcsolata a többi kutyával. Sőt mostmár sétáltatás közben is jobban viselkedik. Eddig sétákon a volt, hogy elkezdett ugatni a másik kutyára és ha az még közelebb is jött, na akkor igazi vérszomjas csivavává változott. Most már csak ugat az elejn, majd ha közelebb jön a másik kutya, akkor érdeklődik-szaglászgat. Büszke vagyok rá. Rendkívül sokat változott pozitív irányba.

Muffin miatt viszont elkeseredtem, de nagyon. Nem tudom említettem-e már, de kb. mióta a Chili velünk él a Muffin viselkedése csak romlott. Úgy reagál dolgokra, ahogy előtte sosem, sőőőt!!! Régebben megmogott egy bácsit, aki épp próbált bemenni a kapun, majdnem összemarakodott egy másik kutyával a parkban ( bár az a kutya / és a gazdája / elég bolond.. ) a mostani Hancúron is majdnem végig csak morgott kutyára is és emberre is. Régebben pont az ellentéte volt. Ha esetleg morgott egy kutya, egyből menekült és megadta magát, emberre sose morgott, sose ugatott. Nem tudom mire vélni ezt a viselkedést. Ádámmal, aki ért a kutyákhoz megbeszéltem, hogy a következő Hancúron külön vonulunk kicsit és átbeszéljük ezt a dolgot. Meg javasolta, hogy ne hámot használjak a Muffinnál, mert azzal nem lehet fegyelmezni ( ha tavasszal viszem kutyasuliba, valszeg amúgy is kellene vennem nyakörvet, szóval így előtte hozzszoktatom majd kicsit ). Úgyhogy majd most szombaton kipróbáljuk nála a nyakörvet és keresek neki majd egy jót. De hogy ne csak szomorúságot meséljek Muffinról, ma tényleg le a kalappal előtte. Kivittem egy hosszabb sétára természetesen pórázzal...én nem szoktam póráz nélkül sétáltatni. Nem csak azért, mert nem 100 %- san behívható, hanem mert itt Sz. miklóson nem lehet enélkül sétáltatni. Hetente 1* vagy 2* járnak parkőrök és sintérek, és amelyik kutyán nincs póráz az büntetés + ha nincs a gazdi közelében a kutya, akkor el is viszik, aztán lehet menni magyarázkodni. Na de a lényeg, hogy gyakoroltam vele egy kicsit. Mondtam neki, hogy Muffin gyere ide ( max. 2* kellett mondanom ) és egyből odajött hozzám. Megdícsértem, apott falit és óriási simiket. Büszke voltam rá. Lehet ez kis dolog mások szemében, de nálam ez már nagy haladás. Már csak azt kell elérnem, hogy ha más kutya közelében vagyunk, akkor is figyeljen rám.

 

Visszatérve kicsit a viselkedésére. Felfigyeltem, hogy pl. Hancúrokon vagy sétáltatás közben sosem játszik más kutyákkal...ot van esetleg a közelükben, mikor azok játszanak néha, de leginkább szaladgál magában és pipilget/jelölget és egyebek. Nem tudom miért nem játszik. Eddig egyetlen egy kutyával, a barátaink vizsla/írfarkas keverék kutyájával- Leóval játszott..jobban mondva Leó tanította meg őt játszani mikor még kisebb volt. Remélem szombaton minden kérdésemre kapok választ ^^ és remélem találok Muffinnak ( és Chilinek is ) hiper szuper nyakörvet ^^ Kiváncsian várom, hogy mit szólnak hozzá.

 

Na de jöjjenek a képek :D Megint rendkívül jó fotók készültek =)

 

Ő Sushi, akivel Chili nagon összhangban volt és végig kergetőzték a 2 órát :)

 

Muffin és Manci

 

Chili Limóval és Sushival

 

Niával, Sushival és Roscoeval

 

Egy kis kergetőzés Roscoe-val

 

Futtáááááááááás :D

 

Muffin kengurúzik Limóval :)

 

A fiúk ^^

 

Odajött hozzánk egy dalmata is, Chili először érdeklődött utána, ki is ő és mit akar...

 

majd hangos ugatásokkal "elüldözte" ( a kuty mennt tovább a Chili meg szaladva utána torka szakadtából ugatott )

 

Majd mikor a dalmata visszafordult, h kinek is ugat ez a kis vakarcs, Chili elkezdett menekülni xD nagyon haláli volt xDxDxD szakadtunk a nevetéstől :)

 

Gyönyörűségem a napsütésben :)

 

MLLL...ennyit rólatok..gondolhatja magában Muffin :D

 

Elővadásztam pár képet Leórol is